Hardy Mihály közölte, hogy a kifutópályán 125 méterre csökkent a vízszintes látótávolság, ezért csak a pilóták felkészültsége, vagy a gépek műszerezettségének függvényében tudnának a repülőgépek leszállni. A Ryanair és a Wizz Air reggeli járatai még elindultak Budapestről, de a Lufthansa Münchenből érkező gépe már nem tudott landolni, ezért visszafordult.hvg.huAz igazgató elmondta: a TNT és az UPS két teherszállító repülőgépe a köd miatt egy órán át várakozott a légtérben, de nem tudtak leszállni, ezért Bécsben landoltak. Hardy Mihály elmondta: a repülőtéren mínusz 1 Celsius-fok van, a pályák szárazak, nincs jegesedés, de a köd még legalább egy-két óráig akadályozhatja a gépek közlekedését.Vannak olyan gépek, amelyekbe már beszálltak az utasok, és csak arra várnak, hogy felszállhassanak – jegyezte meg.A köd délelőtt 10 óra után oszlott fel, így helyreállt a forgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a gépek várhatóan déltől már menetrend szerint közlekednek - mondta később Hardy Mihály. Hardy Mihály elmondta, a köd miatt az ilyenkor szokásos alacsony forgalomnak köszönhetően tíznél kevesebb járatot érintett a leállás.
A köd miatt nem tudnak felszállni a repülőgépek Budapesten
A budapesti Ferihegyet is körülvevő köd miatt több repülőgép nem tud fel-, illetve leszállni a Liszt Ferenc repülőtéren, ezért néhány gép Bécsben landolt, vagy visszafordult, más járatok indulása pedig csúszik – tájékoztatott a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója csütörtök reggel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.