A 35 százalékos részvénycsomagért 851 millió forintot fizet az Aquaplus Kft., és ezért megkapja a fürdőt birtokló és üzemeltető társaságban az irányítási jogokat is.A súlyos adósságokkal küzdő Harkány a befolyt pénzt nem az adósság csökkentésére, hanem a fürdő és környezete fejlesztésére fordítja. Ezzel az évi több mint félmillió vendéget fogadó létesítmény és település idegenforgalmi vonzerejét javítják.A lap szerint az Aquaplus Kft. is milliárdokat akar fordítani a fürdőre és a későbbiekben növelni szeretné a tulajdoni hányadát.A Népszabadság megfogalmazása szerint "a Fideszhez közelinek tartott Aquaplus" a vásárlással komoly fürdőpotenciálhoz jut Dél-Baranyában. Ez a cég üzemelteti 2035-ig a siklósi önkormányzat tulajdonában levő új termálfürdőt, amely mellett májusban 50 ágyas szállodát nyit.
Népszabadság: Fidesz-közeli cég veszi át a harkányi fürdőt
A harkányi fürdő 35 százalékos részvénycsomagjának eladásáról döntött szerdán a baranyai kisváros képviselő-testülete - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.