Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője szerdán közleményében úgy fogalmazott: a döntés azt mutatja, a miniszterelnöknek "életbevágó szüksége van arra, hogy a világ előtt sokszorosan megbukott gazdaság-, társadalom-, szociális és külpolitikáját kivakarja a slamasztikából", ezért most még több közpénzt pumpál "a hazugsággyáraiba".Az MSZP szóvivője arra reagált így, hogy a Magyar Közlöny keddi számában megjelent: a kormány 610 millió forint átcsoportosítását rendeli el a Külügyminisztérium költségvetéséből a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz összkormányzati kommunikációra. Ez az a pénz, amely a tavalyi magyar uniós elnökségi feladatok működési célú kiadásaiból megmaradt. A kabinet arról is döntött, hogy további 600 millió forintot fordít összkormányzati kommunikációra a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített összegből.
MSZP: már csak a propaganda maradt Orbán kezében
Az MSZP szerint a kormány 1,2 milliárd forinttal növeli a kormányzati kommunikációra költhető összeget, ami azt jelzi, hogy "már nem maradt más Orbán Viktor kezében, mint a propaganda".
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.