Az asszony január elején jelentette be, hogy a Fejér megyei Gánt községben ellopták a mintegy kétmillió forintot érő, egy debreceni tulajdonostól bérelt autóját. A rendőrség nyomozást indított, és körözést adott ki a kocsira. Az autót február közepén egy szekszárdi autóalkatrész-kereskedő műhelyében meg is találták - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.A nő és egykori élettársa közösen bérelte a kocsit. Szakításuk után az autó, annak ellenére, hogy a kölcsönadási szerződés az asszony nevére szólt, a férfinál maradt, de ő időközben korábbi bűncselekménye miatt börtönbe került.Holmijai között volt egy levél, amelyben megírta, hogy a nő kit keressen a kocsi kulcsáért és a forgalmi engedélyért. Az asszony el is ment a megadott helyre a holmikért, és ott tudta meg, hogy volt párja eladta a bérelt autót. Az ügylet leplezése végett a férfi rávette a nőt, hogy tegyen bejelentést a kocsi ellopásáról.Az asszonynak társtettesként, nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette mellett nagy valószínűséggel a hatóság félrevezetése miatt is felelnie kell, a börtönben ülő férfit később gyanúsítják meg - közölte a szóvivő. A lefoglalt kocsit a nyilvántartó szerinti tulajdonosának adják majd vissza a rendőrök.
Eladta a bérelt autót, azt mondta, ellopták
Lopásnak akarta feltüntetni egy bérelt autó eladását egy 27 éves nő és volt élettársa - közölte a rendőrség hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.