A 2011. szeptemberi adatok szerint, a hazai börtönökben jelenleg 17 413 fogvatartott tölti a büntetését, miközben a férőhelyek száma 12 604, tehát az átlagos telítettség közel 140 százalékos - írja a hvg.hu-n olvasható Helsinki Figyelő blog. Van olyan börtön, ahol háromemeletes ágyakon alszanak a rabok, és ahol a 14 fős zárkában csak egy függönnyel leválasztott vécé van. Az egy fogvatartottra jutó közvetlen költség napi 290 forint, és ennek kb. a felét, nagyjából 150 forintot fordítanak a törvényben előírt normáknak megfelelő étkeztetésre. Ráadásul - húzza alá a blog - a fogvatartottak harmada előzetes letartóztatásban van, vagyis jogerős ítélet nélkül tölt el hosszú hónapokat, éveket a börtönben. Ha kíváncsi arra is, hogy mennyit kapnak a dolgozó rabok és mire költik a pénzüket, olvassa el a Helsinki Figyelő bejegyzését.
Étkezés napi 150 forintból - a börtön tiszta üdülés?
Sokan talán nem is sejtik, hogy a fogvatartottak milyen körülmények között töltik napjaikat, így azt gondolják, a bűnelkövetőknek a börtönben mindenük megvan - írja a Helsinki Bizottság blogja, amely megvizsgálja, hogy a tapasztalatok alapján egyet lehet-e érteni velük.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.