A Tabajdi Csaba delegációvezető által jegyzett dokumentum szerint demokráciában a nemzeti érdeket nem egyetlen politikai erő szabja meg, a nemzeti érdek nem egyenlő azzal, amit a Fidesz annak nyilvánít. Mint a nyilatkozat hangoztatja, az Orbán-kormány elhibázott politikája kelti rossz hírét Magyarországnak, és a magyar állampolgárok érdeke elsősorban a demokratikus alapértékek, alapjogok tiszteletben tartása, a felelős gazdaságpolitika, a független igazságügy, a médiaszabadság és általában a jogbiztonság visszaállítása.Tabajdi szerint a nemzeti érdeket éppen az szolgálja, ha "hiteles, tárgyilagos tájékoztatást nyújtunk az európai döntéshozóknak". Az MSZP EP-delegációja nemzeti jelentőségű ügyekben mindig is nyitott volt az együttműködésre mind a magyar kormánnyal, mind a Fidesz EP-delegációjával - írta, utalva a magyar elnökségi félév, a gazdasági kormányzás hatos csomagja, a Roma Stratégia vagy a Duna Stratégia MSZP-s támogatására. Példaként hozta fel a delegációvezető pártjának a többéves EU-költségvetési keretek tárgyalásakor tanúsított fellépését annak érdekében, hogy Magyarország minél több forráshoz jusson, továbbá a közös agrárpolitika, a kohéziós politika vagy a klímavagyon megtartása terén kifejtett munkáját is.A nyilatkozat szerint az MSZP EP-delegációja sokkal visszafogottabb, tárgyilagosabb hangnemben bírálja az Orbán-kormányt, mint ahogyan a Fidesz tette azt az elmúlt években a Gyurcsány- és a Bajnai-kabinet esetében. "Sajnos a demokratikus intézményrendszer lebontása miatt Magyarországon alig van lehetőség ezen viták lefolytatására" - fejeződik be a nyilatkozat, amely szerint "az utókor fogja eldönteni, hogy ki az, aki használt a nemzeti érdeknek, és ki az, aki nem, hogy ki szolgálta az ország érdekeit, és ki az, aki ehelyett egy párt érdekét szolgálta".
Az MSZP szerint kiállnak a nemzeti érdekek mellett az EP-ben
Az MSZP európai parlamenti delegációja hétfői nyilatkozatában határozottan visszautasította Orbán Viktor miniszterelnöknek az Országgyűlés aznapi ülésén tett kijelentését, amely szerint a magyar szocialista EP-képviselők nem állnak ki a magyar nemzeti érdekek mellett.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.