A kiadott közlemény szerint az SMIK által fenntartott szociális otthonokban ideiglenesen elhelyezettek teljes körű ellátást kapnak, az őket korábban gondozó szakápolók a továbbiakban is mellettük maradhatnak. A fenntartóval egyeztetve 24, túlnyomóan fekvő beteg ellátottat a gyöngyöspusztai, 13-t pedig a kálmáncsai szociális otthonba szállítottak. A vótapusztai idősek otthonában pusztító tűz miatt a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentők és egy önkéntes polgári védelmi szervezet szakemberei 44 idős ellátottat (a korábbi 46 lakóról szóló információt a katasztrófavédelem utóbb pontosította) menekítettek ki, és helyeztek biztonságba. Személyi sérülés nem történt. Karsai József (Fidesz-KDNP), Kadarkút polgármestere az MTI érdeklődésére korábban elmondta: az otthon lakóit ideiglenesen a kadarkúti kollégiumban és egy ifjúsági szálláson helyezték el, ellátásukról az iskola konyhája gondoskodott. Gaál Attila megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint öt óra után néhány perccel riasztották a tűzoltókat az idősotthonhoz, a bejelentés szerint a tetőtérből ropogás hallatszott és füstszag érződött. A tűzoltók nagy erőkkel - hét fecskendővel, egy vízszállítóval és két, magasból mentő járművel Kaposvárról, Barcsról, Nagyatádról, Szigetvárról és Kadarkútról vonultak a helyszínre - mondta a szóvivő, aki délután már arról számolt be, hogy a kétszintes tetőtér-beépítéses kastélyépület mintegy 400 négyzetméternyi tetőszerkezete teljes egészében a lángok martaléka lett, a tűz következtében az első emelet födémszerkezete részben leszakadt, az épület lakhatatlanná vált. Gaál Attila tájékoztatása szerint a lángokat csaknem négyórás munkával sikerült megfékezni, az utómunkálatok, illetve az értékek mentése még késő délután is tartott. A tűz oltásában és a mentésben mintegy százan vettek részt. Jelenleg vizsgálják, hogy mitől csaptak fel a lángok. A Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete a katasztrófavédelmi igazgatóság megkeresésére 40 zsák ruhát készített össze, amelyet az igazgatóság munkatársai elszállították a gyöngyöspusztai és a kálmáncsai intézménybe, ahol elhelyezték a vótapusztai idősotthon lakóit.
Új helyet találtak a leégett idősotthon lakóinak
Két Somogy megyei szociális otthonban helyezték el a hétfő hajnali tűz miatt lakhatatlanná vált vótapusztai idősotthon lakóit; az egyházi fenntartású intézményben gondozottakat a Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ (SMIK) gyöngyöspusztai és kálmáncsai otthonaiba szállították, hét gondozottat a családjuknál helyeztek el - közölte a szervezet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.