Kerstin Lundgren svéd liberális és Jana Fischerová cseh konzervatív képviselő tavaly egyszer már járt Magyarországon, akkor az alkotmányozást tanulmányozták. Mostani újabb utazásukra januárban kaptak megbízást az ET parlamenti közgyűlésétől.Az Európa Tanács a kontinens 47 országát fogja össze, az Európai Uniótól teljesen független, különálló intézmény. Fő feladata, hogy előmozdítsa a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság érvényesülését. Ennek érdekében számos átfogó egyezményt dolgozott ki. Egyik szerve, a tagállamok összesen 318 nemzeti parlamenti képviselőjéből álló parlamenti közgyűlés. E testület nem csupán a két jelentéstevőt bízta meg a magyarországi tájékozódással, hanem az ET mellett működő független jogi szakértői testületnél, a Velencei Bizottságnál is kezdeményezte több magyar törvényről szakvélemény készítését.Thornbjorn Jagland, az ET norvég főtitkára a múlt hónapban Martonyi János magyar külügyminiszterrel való levélváltása során meg is állapodott abban, hogy a Velencei Bizottság áttekint több magyar sarkalatos törvényt, valamint azt a módosítási tervezetet, amely a médiatörvényhez készül, miután a magyar alkotmánybíróság tavaly decemberben alkotmányellenesnek minősítette a jelenleg hatályos törvény egyes rendelkezéseit.Lundgren és Fischerová a tervek szerint találkozik Budapesten az Országgyűlés elnökével, az Alkotmánybíróság elnökével, valamint pártok, emberi jogi szervezetek, médiaintézmények, illetve a Központi Választás Bizottság képviselőivel.
A magyar demokráciát jönnek vizsgálni az Európa Tanács jelentéstevői
Kétnapos tájékozódó körutat tesz Magyarországon csütörtökön és pénteken az Európa Tanács (ET) két jelentéstevője, hogy áttekintse az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatát, azon belül egyebek közt azt, hogy a médiajogi szabályozás mennyire egyeztethető össze a nemzetközi demokratikus normákkal - jelentette be hétfőn hivatalosan a strasbourgi székhelyű összeurópai intézmény sajtóirodája.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.