Beigazolódott korábbi félelmük, hogy nem elegendő az idő a felelős döntés meghozatalához, Kunhalmi Ágnes úgy fogalmazott: ebben a kilenc napban minden benne van. Az oktatási kormányzat beismerte, hogy hibázott, és nagyon méltatlan helyzetbe sodorta a diákokat és családjukat egyaránt. Ez a kilenc nap csak egy "sebtapasz", és szerinte nem szabad megfeledkezni arról a közel húszezer diákról, akik előreláthatólag így sem fognak tudni bejutni semmilyen egyetemre, és nem tudnak majd diplomát szerezni. A felsőoktatás drasztikus átalakításának az igazi vesztesei ők lesznek - jegyezte meg.A szocialista politikus szerint ma egyszerre rontják le Magyarországon a köz- és felsőoktatást. Ez fogja igazából megroppantani az ország jövőjét - hangoztatta.
Kunhalmi Ágnes hozzátette: úgy akarják önmagában versenyképesebbé, jobb minőségűvé tenni a magyar felsőoktatást, hogy kiszorítják az általuk oda nem illőnek vélt gyerekeket. "Azt hazudja a kormány Magyarországnak, hogy önmagában attól jobb lesz a felsőoktatás, hogy ha kevesen fognak benne részt venni" - fogalmazott. Magyarország ugyanakkor az OECD és az unió átlagát sem éri el a diplomások arányát tekintve - jegyezte meg, hozzátéve: a diplomával rendelkezők a leginkább védettek a válsággal szemben. Az ellenzéki képviselő kitért arra is, hogy ma nem az egyetemista sok Magyarországon, hanem a középfokú végzettséggel rendelkezők tudásszintje a kevés. Mindent meg kell tenni az alap- és középfokú oktatás megerősítéséért - szögezte le. Szólt még arról, hogy véleményük szerint a jövő héten várhatóan nyilvánosságra kerülő új nemzeti alaptanterv sem fogja erősíteni a közoktatás rendszerének versenyképességét.
Az oktatási minisztérium megroppantotta az ország jövőjét Kunhalmi Ágnes szerint
A szocialista Kunhalmi Ágnes szerint az oktatási kormányzat méltatlan helyzetbe sodorta a diákokat, amikor kilenc nappal meghosszabbította a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezési határidőt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.