Szél Bernadett választmányi szóvivő csütörtökön arról számolt be az MTI-nek, hogy a kommunikációs igazgatót egy több héten át tartó és több körös folyamat végén választották meg.Indoklása szerint azért hozták létre a pozíciót, mert az LMP elért egy olyan szintre, ahol már szükség van a párt teljes kommunikációjának összehangolására, hogy markáns és egységes arculattal jelenhessenek meg a külvilág előtt. A igazgatóról a szóvivő elmondta, hogy nagyon erős pályázatot nyújtott be, és komoly kommunikációs tapasztalatokkal rendelkezik. Ezek között említette, hogy több rádiónál, illetve a fővárosi önkormányzat sajtóreferenseként is dolgozott.
Új kommunikációs igazgatója van az LMP-nek
Szerdán kommunikációs igazgatót választott az LMP országos választmánya. A posztot, amely korábban nem létezett a párton belül, Hikáde Beáta látja majd el.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.