A napilap szombati száma ismerteti, hogy Joav Blum alperes formai és tartalmi okokból sem tartja elfogadhatónak a december 16-án kihirdetett, 280 oldal terjedelmű elsőfokú ítéletet. Ellenérveit abban a fellebbezésben terjesztette elő, amely pénteken érkezett a bíróságra. Gieszné Boda Orsolya bírósági szóvivő elmondta, az alperes egyebek közt azt kifogásolja, hogy a Fejér Megyei Bíróság - amely január óta a Székesfehérvári Törvényszék nevet viseli - nem szüntette meg a pert, habár jogi képviselői útján Joav Blum az utolsó tárgyaláson bejelentette, eláll a csereszerződéstől. Kifejti a fellebbezés azt is, hogy a pilisi és az albertirsai gyümölcsöst jogszerűen cserélte el az üzletember több állami tulajdonú sukorói ingatlanra, hiszen a turisztikai célú beruházás, a kaszinóépítés ugyanúgy közérdekű cél, mint az útépítés.
Sukoró-ügy: Joav Blum fellebbezett
Pénteken megérkezett a Székesfehérvári Törvényszékre Joav Blum fellebbezése a sukorói telekcsere ügyében; a Magyar Nemzet értesülése szerint az izraeli-magyar állampolgárságú alperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, illetve a döntés megváltoztatását kéri a Fővárosi Ítélőtáblától.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.