A napilap pénteki számában megjelent cikk szerint ennek ellenére a politikus nem tagadja, hogy a kormánynak szánt előterjesztés nem minden pontjával ért egyet. Hangsúlyozta, hogy a forrásmegosztási törvény módosítását nem tartja reálisnak.A kerületeknek a főváros számításai szerint öt százalékkal kevesebb bevételük származik az iparűzési adóból, ami a nagyobb önkormányzatoknál 500-600 millió forintos veszteséget jelent a 15-20 milliárdos költségvetésükből. A forrásmegosztás módosítása egymilliárd fölé tornázná ezt a hiányt. Ennyi pénzt nem lehet kigazdálkodni - mondta. Rogán Antal különvéleményét Tarlós István főpolgármester az előterjesztés mellé csatolt kísérőlevélben rögzítette - ismerteti a lap.A napilap információi szerint a kormány egyelőre nem tárgyalta a fővárosi javaslatokat, amelyek között a forrásmegosztás újragondolása mellett a 32 milliárd forintos normatíva zárolásának feloldását, további húszmilliárd forint állami támogatást, valamint a közlekedési adó bevezetéséhez való hozzájárulást és az egységes fővárosi parkolási rendszer felügyeletét kérik a kabinettől.Túry GergelyAz előterjesztést éppen egy hete küldték meg a kormánytagoknak, valamint a döntésben érintett minisztériumi munkatársaknak. A kabinet azonban még nem ért rá foglalkozni a fővárosi közlekedési cég küszöbönálló csődjével - olvasható a Népszabadságban.
Egy hete a kormány asztalán fekszik Tarlósék BKV-mentő terve
A BKV pénzügyi helyzetének rendezésére konszenzusos tárgyalási javaslatot dolgozott ki a fővárosi önkormányzat delegációja - mondta Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, az ötfős tárgyalóküldöttség egyik tagja a Népszabadságnak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.