Lamperth Mónika, a szocialista párt országgyűlési képviselője, közjogi kabinetjének vezetője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a járások a jegyzők és körjegyzők államigazgatási feladatait vennék át, így szerinte számos feladat kerülhet el a településekről, az embereknek pedig utazniuk kell.Az ellenzéki politikus értékelhetetlen "sajtpapírnak" nevezte a járási kormányhivatalok kialakításáról szóló kormányzati koncepciót, mivel abban szerinte a kabinet még csak meg sem próbálja igazolni, hogy az új rendszer hatékonyabb, olcsóbb lenne a jelenleginél. Ilyen komolytalan előkészítéssel, hatástanulmányok hiányában nem lehet értelmes szakmai vitát folytatni a járásokról - értékelte Lamperth Mónika, aki ezért pártja nevében felszólította a közigazgatási tárcát, hogy ne csak a járások területi határairól folytasson társadalmi egyeztetést, hanem az ide utalni kívánt feladatokról is adjon tájékoztatást, majd hallgassa meg az erre adott reakciókat. A szocialista képviselő szerint beszélni kellene arról is, hogy a járások kialakításával megszűnnek a jegyzők, körjegyzők államigazgatási feladatai, így például az anyakönyvi ügyek intézése, vagy a hatósági bizonyítvány kiállítása, illetve a közterületi fakivágás engedélyezése, vagy a parlagfűirtásra kötelezés sem lesz kérhető a településeken, azok elintézéséhez a járási központokba kell majd utazni.Lamperth Mónika felidézte: a szocialista kormányzás idején tudományos kutatások után, társadalmi, szakmai vitákat követően hozták létre a kistérségi rendszert, amely szerinte a járásokkal ellentétben valóban az önkormányzati együttműködésről szól.
MSZP a járásokról: ez Fidesz-ország kiépítése
Az MSZP szerint a járások kialakítása "Fidesz-ország kiépítésének újabb állomását" jelenti, annak egyetlen célja az állam és a kormány hatalmának növelése, miközben a vidékiek számára nehezebbé válik a közigazgatási ügyek intézése.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.