Petróczi Tímea tájékoztatása szerint a katasztrófavédelem munkája befejeződött a helyszínen; a magántulajdonú ingatlanokat lebontották és a törmeléket elszállították. A Torna-patak és a Marcal folyó kisvízi medrének kotrása lezárult, mindkét vízfolyás esetében elvégezték a meder megerősítését is. Az átrakóhelyek rekultivációja, a humuszolás az időjárás függvényében januárban elkészül, a fásítás tavasszal történik meg - tette hozzá. A szóvivő összegzése szerint a bel- és a külterületek mentesítését, fertőtlenítését a katasztrófavédelem szervezésében több munkaterületen végezték el: Devecser, Somlóvásárhely, Somlójenő, Tüskevár, Apácatorna, Kisberzseny és Kamond településeken. A külterületek mentesítése a vidékfejlesztési miniszter által kinevezett miniszteri megbízott irányításával 2010. november 23-án kezdődött meg. Tavaly december 30-ig a külterületekről 1.091.343 köbméternyi szennyezett anyagot, a bontási területekről 164.743 köbméter bontási törmeléket szállítottak be - mondta Petróczi Tímea. Közlése szerint az ajkai timföldgyár területén lévő VI-os és VII-es kazetta északi falánál elkészült a megtámasztás, és a kazetták északi oldalán az övárokrendszer. A VI-os, a X-es és a X/A kazetták körül összefüggő árokrendszert alakítottak ki a csurgalékvizek összegyűjtésére és a leszivárgó lúgos víz kezelésére, így a semlegesített víz és a csurgalékvíz szétválasztása megtörténik. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a katasztrófavédelem koordinálásával a szálló por napi átlagkoncentrációját folyamatosasan, napi mintavételezéssel mérték, és a kiértékelt mérési adatokat közzétették. A vörösiszap-szennyezés által érintett területeken az ivóvíz mindvégig biztonságosan fogyasztható volt, azt a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, az Országos Műszaki Irányító Törzs és az ÁNTSZ szakemberei ellenőrizték.Petróczi Tímea kiemelte, hogy a kormány a károkozó felelősségétől függetlenül döntött az állami kárenyhítésről: a károsultak számára összesen 111 új ingatlan épült, 129 használt lakást vásároltak. Készpénzben kártalanítottak 72 családot, és helyreállítottak 53 lakóházat.A katasztrófavédelem adatai szerint a gátszakadás miatt csaknem hétszáz embert kellett kitelepíteni, a károsultak száma 731 volt, a mezőgazdasági területeken 1017 hektárt árasztott el az iszap.A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.
Januárban befekeződik a vörösiszap-átrakók rekultivációja
Az időjárás függvényében januárban befejezik a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben azoknak az átrakóknak a rekultiválását, amelyekbe a vízfolyások kotrásából származó szennyező anyagot vitték, mielőtt azt az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóba szállították - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI érdeklődésére.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.