A szakértők szerint az új rendelkezés diszkriminatív. Tovább rontja a helyzetet, hogy a taxiállomások használatának éves díja autónként nettó 30 ezer forintra emelkedik a korábbi 20 ezer forintról. A drosztengedély nélkül működő taxisokra akár 50 ezer forint bírságot is kiszabhatnak a hatóságok, s ezek a vállalkozók elveszíthetik a működési engedélyüket is. A változtatásoktól a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt várja, hogy drasztikusan csökkenjen a fővárosi taxisok száma.Horváth György, a Magyar Taxis Szövetség elnöke a Népszavának elmondta: az önmagában nem lenne baj, ha kevesebb taxi lenne Budapesten. A jelenlegi mintegy ötezer helyett ugyanis elegendő lenne 3500 kocsi is. Amíg ugyanis korábban egy-egy autó kihasználtsága 70 százalék felett volt, addig mostanra ez a szám 40 százalék közelébe mérséklődött.Az átlagos kiállási idő pedig - ami alatt az autó megérkezik a címre – mindössze három perc, ami világ viszonylatban is alacsony várakozási időnek számít. (A nyugat-európai és az amerikai világvárosokban is általában öt perc az átlagos várakozási idő.)Mindez azt támasztja alá, hogy túlzottan sok a taxis, miközben egyre kevesebb az utas. A vállalkozások kiszűrésének a főváros által választott módja azonban hagy némi kívánnivalót maga után. A város vezetésének a döntés meghozatala előtt egyeztetnie kellett volna a szakmával - tette hozzá az elnök.
Kiszorulnak a vidékiek, kevesebb taxi lesz Budapesten
Az agglomerációból bejáró taxisok kiszorulnak a piacról, ugyanis csak azok a taxisok tevékenykedhetnek a január elejétől hatályos, úgynevezett drosztrendelet szerint Budapesten, akik telephellyel vagy székhellyel rendelkeznek a városban, s a fővárosnak fizetik az iparűzési adót - írja a csütörtöki Népszava.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.