Bakondi György elmondta, hogy Oroszország budapesti nagykövetsége szombaton jegyzéket adott át az OKF-nek, amelyben tájékoztatott a műhold visszatéréséről. A becsapódás pontos helyét továbbra sem tudták megmondani.Bakondi szerint az éjszakai, illetve a vasárnap kora délelőtti órákban állnak majd rendelkezésükre a végleges adatok, azután, ha szükséges, meg tudják tenni a lakosság védelme érdekében fontos intézkedéseket.A Phobos indulás előtt. Dolga végezetlenülAPA Phobos-Grunt (Phobos-Talaj) űrszondát november 9-én Zenit hordozórakétával juttatták Föld körüli pályára Bajkonurból, hogy talajmintát vegyen a Mars nagyobbik holdjáról, a Phobosról, és a Földre szállítsa. Eddig ismeretlen okokból azonban a szonda automatikája nem reagált a hajtómű-indítási parancsokra, így Föld körüli pályán ragadt, nem tudott kilépni a bolygóközi térbe.Az indításkor 14 tonnás szonda lezuhanó darabjainak teljes tömege mintegy kétszáz kilogramm lesz. Orosz szakemberek szerint nem kell attól tartani, hogy a szonda 7,5 tonnányi mérgező üzemanyaga a légkörbe kerül, mert alumíniumtartálya 100 kilométeres magasságban kilyukad, és tartalma elég.
Két mázsa űrszemét: ki tudja, hol áll meg a Phobos?
Vasárnap magyar idő szerint 14 óra 12 perckor éri el a Földet az orosz Phobos-Grunt űrszonda, de a becsapódás helye egyelőre ismeretlen - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.