Az MSZP országgyűlési képviselője, korábbi szocialista oktatási miniszter szombaton pártja pedagógus tagozatának budapesti ülése után tartott sajtótájékoztatót; az ülésen az új köznevelési törvény várható következményeit tárgyalták meg.Hiller elmondta, úgy látják, az új köznevelési rendszer kidolgozatlan, és alapvető problémákat vet fel az iskolák finanszírozása már az első, idén szeptemberben kezdődő tanévben. Utalt arra, hogy a korábbi rendszerben az önkormányzatok intézményfenntartóként az iskolarendszer költségeinek a felét állták, de ezek a források az iskolák államosítása után hiányozni fognak. Arról beszélt, hogy ez nem megszorítás, azaz néhány százalékos elvonás, hanem olyan forráshiány, amelyet pótolni kell ahhoz, hogy az iskolák működni tudjanak majd.Hiller István a parlamentben. Kevés a pénzMTI / Kovács AttilaSzámításai szerint 2013-ban - akkor már a teljes iskolaévvel számolva - mintegy 280-300 milliárd forintra lesz szükség a korábbi önkormányzati források pótlására. Mivel az idei költségvetésből hiányzik ez a pénz, elképzelhetetlennek tartja, hogy a kormány tavasszal ne módosítsa a költségvetési vagy az adótörvényeket. Szerinte a kormány az önkormányzatok helyi iparűzési adóbevételéhez fog hozzányúlni.Bejelentette, hogy az MSZP közoktatási kerekasztal felállítását javasolja a szakmai, civil és a szakszervezetek részvételével. Céljuk az, hogy közös, "azonos vagy közel azonos" szakmai álláspontot alakítsanak ki 2013 elejére.Hiller István a sajtótájékoztatón bemutatta a párt pedagógus tagozatának új elnökét, Kajtárné Botár Borbálát.
Hiller szerint százmilliárd kéne még az államosított iskoláknak
Hiller István szocialista szakpolitikus szerint mintegy 100 milliárd forint hiányzik az államosított iskolák idei működtetéséhez, a rendszer finanszírozásához, mert a kormány nem biztosította a költségvetésben a kieső önkormányzati forrásokat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.