A Tőkés László EMNT-elnök és Toró T Tibor, az EMNP megbízott elnöke által aláírt dokumentum megállapítja: a bírálatok nyomán "előállt rendkívüli helyzetet akár reménykeltőnek is tarthatnák, ha arról volna szó, hogy az EU vezető politikusai végre nem csak az unió határain kívül, hanem azon belül is kiemelt ügyként kezelnék az emberi és közösségi jogokat".A nyilatkozat aláírói kifejtik: az is elvárható lenne, hogy a XX. század egyik súlyos mulasztását is orvosolják, és az önhibájukon kívül kisebbségi sorsba kényszerült őshonos nemzeti közösségek jogsérelmei és jogfosztásai ellen is felemeljék a szavukat, például a kollektív bűnösség elvén alapuló, mindmáig élő Benes-dekrétumokat hatályon kívül helyezzék - olvasható a nyilatkozatban.Tőkés és Toró szerint azonban a felparázsló európai "görögtűz" nem erről szól. "Egyes nyugati körök a tárgy érdemi ismerete nélkül, a megbukott vagy egyenesen a hatalomból elcsapott magyarországi politikusok hisztériakeltésére rezonálva alkotnak sommás ítéleteket. Mások abszurdba hajlóan "náci diktatúrát" vizionálva követelik Magyarország megbüntetését.Többen - "jól értesült forrásokra" hivatkozva - a magyar kormány "megtörését" jelölik meg összeurópai célként. Mi több, egyesek az euroatlanti társadalmi értékrend alapját, a demokratikus választásokat semmibe véve, a magyar választópolgárok elsöprő akarata ellenére erőszakolnának új vezetést Hazánkra" - olvasható a nyilatkozatban.A dokumentum szerzői azt javasolják az EU politikusainak: kérdezzék meg a "most Brüsszelben, ide-oda futkorászó, panaszkodó, feljelentgető szocialista és liberális magyar politikusokat a 2010 tavaszán megtartott magyarországi választásokról". Leszögezik: a történelem során többször része volt a magyarságnak "idegen megszállásban, így többet nem kérnek belőle".Aláhúzzák: a nemzeti összetartozás kinyilvánítása mellett az alkotmányozó Országgyűlés kétharmados többségének arra is volt bátorsága, amivel Európa vezető politikusai nem mertek és nem tudtak szembenézni, hiszen a magyar alaptörvényben kiemelt módon ismerték el a kereszténység nemzetmegtartó szerepét."Az Európai Unió Alapjogi Chartájának előírásait is tartalmazó új magyar alaptörvény számunkra megfelelő garanciát jelent arra, hogy a demokratikus jogállamiság keretei között Magyarország megerősödjön" - írja Tőkés László és Toró T. Tibor.
Tőkés és Toró T. Tibor kiáll Orbán mellett
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) "a nemzeti összetartozás megvallásával és vállalásával" kiáll az Európai Unió által bírált Magyarország, a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök mellett - olvasható a két szervezet közös nyilatkozatában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.