A miskolci tűzoltók most is a helyszínen dolgoznak, a Széchenyi úton, a színházzal szemközti épületben.
A balesetben senki nem sérült meg – közölte a katasztrófavédelem.
Az erős szél lebontotta az egyik épület lemeztetejét körülbelül húsz négyzetméteren Miskolc belvárosában, és ledőlt a kémény is, amely beszakított a tetőt.
A miskolci tűzoltók most is a helyszínen dolgoznak, a Széchenyi úton, a színházzal szemközti épületben.
A balesetben senki nem sérült meg – közölte a katasztrófavédelem.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.