Az önkormányzat még az ünnepek előtt értesítette a kivitelezőt arról, hogy a Déryné-szobor köré épített pavilonnál, amelyet még át sem adtak, a díszburkolat nagy területen megrongálódott. A talajsüllyedés oka egyelőre nem ismert, miként az is csak a vizsgálat lezárulta után dől el, kié a felelősség, illetve kinek kell viselni a helyreállítás költségét.A Horváth-kertet 170 millió forintból újíttatta fel a budavári önkormányzat. Ennek részeként visszahelyezték a Déryné-szobor hiteles mását, amelynek eredetije 1945-ben megsemmisült; kőburkolatos lépcsősort építettek ki, a teljes területen egységesítették a kandeláberes világítást, padokat helyeztek ki, továbbá új pavilont építettek fedett terasszal és akadálymentesen megközelíthető nyilvános illemhellyel.
Kivizsgáltatja az önkormányzat a Horváth-kert megsüllyedését
Megsüllyedt a talaj az I. kerületben, a felújítás alatt lévő Horváth-kertben, az okokat a helyi önkormányzat és a kivitelező még vizsgálja - tudta meg az MTI a budavári önkormányzatnál hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.