Mint az Országgyűlési Biztos Hivatala közleményében kifejti: 24.500 forintos fizetési felszólítást küld a szülőknek a Budapesti Közlekedési Vállalat, ha a gyermeküket bliccelésen kapták, és 30 napon belül nem fizették be a pótdíjat. Az országgyűlési biztosnak ezt az eljárást több szülő sérelmezte, mert gyermekeik nem számoltak be otthon a jegyellenőrzésről, így a szülők arról sem tudhattak, hogy be kellene fizetniük az idővel jelentősen emelkedő pótdíjat.Az ombudsman jelentésében arra figyelmeztet, hogy a 14 éven aluli gyermekek nem képesek számolni a bliccelésből származó jogkövetkezményekkel, gyakran előfordul, hogy elfelejtenek jegyet venni, vagy rosszul osztják be a pénzüket, és már nem marad a jegyre. Ilyenkor nem feltétlenül tehető felelőssé a szülő a növekvő pótdíjjal, hiszen nem is értesült a történtekről - mutatott rá.MTI / Máthé ZoltánSzabó Máté úgy véli, a jelenlegi jegyárakhoz képest a fővárosban elég magas a pótdíj: két napon belül 6000, utána 12.000 forint, de 30 napon túl, a postai értesítéskor már 24.500 forint, ami a 2011-re megállapított minimálbérnek csaknem az egyharmada.Az országgyűlési biztos ezért kezdeményezte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternél, hogy dolgozzák ki a 18 éven aluli gyermekek pótdíjazásának keret- és részletszabályait. A közlekedési társaságok csak az alapösszegű pótdíj megfizetését követelhessék a gyermeknek vagy törvényes képviselőjének postán küldött első értesítésben, és csak azután növekedhessen a pótdíj - javasolja az ombudsman.Szabó Máté vizsgálta a pótdíj mint szankció jogi szabályozását is, és megállapította, hogy széttagolt, nehezen követhető, és felveti a jogbiztonság sérelmének állandó és közvetlen veszélyét. Az országgyűlési biztos ezért felkérte az igazságügyi minisztert arra is, hogy kezdeményezze a pótdíjra vonatkozó teljes jogi szabályozás áttekintését, és kezdje meg az újraszabályozás előkészítését.
Változtatna a BKV pótdíjrendszerén az ombudsman
Szabó Máté azt javasolja, hogy ne a jelenlegi szabályozás szerinti kétszeres összeget, hanem csak az alappótdíjat követeljék a közlekedési társaságok a szülőktől, ha gyermeküket jegy nélküli utazáson érik. Az ombudsman javasolja a pótdíjak jogi szabályozásának áttekintését is.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.