A helyi vadász figyelt fel a férfiakra, amikor gépkocsijukkal éppen távoztak a bűncselekmény helyszínéről - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. A vadász követte az autó nyomait és megtalálta a hátrahagyott hurkokat, valamint a helyszínen lévő nyomokból arra következtetett, hogy a hurokban legalább egy vad elpusztult.A vadászmester értesítette a rendőröket, akik a helyszínen 14 darab acél dróthurokra bukkantak, a két férfi lakásán tartott házkutatás során pedig megtalálták a vadállatok tetemeit is. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, lopás és állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás - tette hozzá a százados.
Hurokkal fogtak őzet orvvadászok
Kétszázezer forintos kárt okozott a helyi vadásztársaságnak az 19 és 42 éves petneházi férfi, aki hurok kihelyezésével fogott két őzet vasárnap a település határában - közölte a rendőrség kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.