Mint a fővárosi közlekedési vállalat a honlapján közölte, a két ünnep közötti napokon az iskolaszüneti napokon érvényes munkanapi menetrend szerint közlekedteti járatait. Nem jár azonban a két ünnep között az 1A, a 2A jelzésű villamos és a 261E jelzésű autóbusz. December 31-én, szombaton napközben a hétvégi menetrend szerint közlekednek a BKV járatai, január 1-re virradóra viszont az éjszakai járatok - néhány kivétellel - kétszeres sűrűséggel követik egymást.Szilveszter éjjelén közlekedik a 6-os villamos (a 4-es villamos üzemzárástól hajnali két óráig 7-8 percenként, majd ezt követően a kora reggeli üzemkezdetig 10 percenként) és a Fogaskerekű is óránként. Fülöp MátéJanuár 1-én a vasárnapi menetrend lesz érvényben, az áruházakat érintő vonalakon pedig az ünnepnapi menetrend. Január 2-án az iskolaszünetekben, 3-ától pedig az iskolai időszakban érvényes munkanapi menetrend szerint közlekednek a BKV-járatok - fűzték hozzá.A MÁV keddi közleménye szerint nincs változás az szilveszteri és az újévi menetrendben: minden nap a már korábban meghirdetett menetrend lesz érvényben. A közlekedési rendről az interneten, a www.mav-start.hu címen, illetve telefonon lehet érdeklődni - írták.A Fővinform honlapjára feltett információk szerint a fővárosban nem kell fizetni a parkolásért január 1-ig, kivéve a Budai Vár, a Citadella, a Budagyöngye, a Flórián üzletközpont, a Margitsziget és az 56-osok tere parkolóit.
Így jár a BKV és a MÁV az ünnepek között
A két ünnep közötti napokon az iskolaszüneti napokon érvényes munkanapi menetrend szerint közlekednek a BKV járatai. A fővárosban nem kell fizetni a parkolásért január 1-ig, kivéve a Budai Vár, a Citadella, a Budagyöngye, a Flórián üzletközpont, a Margitsziget és az 56-osok tere parkolóit.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.