Az államtitkár kiemelte, hogy az önkormányzatoknak lesz idejük a felkészülésre, mivel a törvény nagy része - mint az új feladatfinanszírozási rendszer, az új közös önkormányzati hivatali struktúra és hivatali rendszer - 2013. január elsejével lép hatályba. A törvény utolsó részeként az összeférhetetlenségi és méltatlansági szabályok csak a 2014-es önkormányzati választásokat követő napon lépnek majd hatályba - tette hozzá Tállai András.Az új önkormányzati rendszerről szóló törvény 157 paragrafusából öt súlyponti elemet emelt ki az államtitkár. Az első, hogy a törvény újraszabályozza az állami és az önkormányzati feladatrendszert, az állam a jövőben több feladatot vállal majd. Ezzel párhuzamosan egy új feladatfinaszírozási rendszer fog létrejönni, amelynek egyértelmű célja, hogy Magyarország minden településén biztosítsák az önkormányzati szolgáltatások működőképességét.A harmadik lényeges elem - folytatta -, hogy egy új önkormányzati hivatali struktúra jön létre. Így a jövőben nem működhet önálló önkormányzati hivatal a kétezer lakos alatti településeken - mondta Tállai András, kiemelve: ez nem azt jelenti, hogy hivatal nem működik majd. Számításaik szerint ez körülbelül négyszáz önkormányzatot érint majd.Fontos része a törvénynek továbbá az önkormányzatok kötelezettségvállalási rendszere, miszerint a jövőben a hitelfelvétel és a kötvénykibocsátás rendszere megszigorodik - ismertette. Ennek részletes szabályozását viszont a stabilitási törvény tartalmazza majd - tette hozzá az államtitkár. Az új önkormányzati törvény ötödik súlyponti elemeként a törvényességi felügyeleti rendszer megújítását, kialakítását emelte ki Tállai András.Szerinte az új törvénynek köszönhetően sikerülhet a felgyülemlett problémák, gondok hátrahagyása, de egyúttal a magyar önkormányzati rendszer értékeinek megtartása. A törvény tartalmazni fogja, hogy Magyarország minden településén van önkormányzati képviselő-testület, és polgármestert választanak. Ezen felül a törvény szól még a lakosság önszerveződő szervezeteinek megtartásáról és erősítéséről, továbbá új fogalomként behozza az önfenntartó-képesség erősítését is - hangsúlyozta az államtitkár.Tállai András azt mondta: egyértelmű cél, hogy a közszolgáltatások színvonalát az önkormányzatok területén is tudják növelni. "A minőség, a gyorsaság és az ügyfélcentrikusság kell, hogy jellemezze a szolgáltatásokat" - fogalmazott Tállai András.Giró-Szász András kormányszóvivő a helyi önkormányzati törvény elfogadása kapcsán azt mondta: a kormány célja az alrendszerek átalakításával az, hogy azok hasznosabban és eredményesebben működjenek. Másrészt pedig, hogy a párhuzamosságokat és a feleslegességeket kivezetve költséghatékonyabban működjenek, ne generáljanak adósságot és ezáltal a magyar gazdaság és a magyar társadalom érdekét szolgálják.Az önkormányzati rendszer hatástalanná, hatékonytalanná vált, elérkezett teljesítőképességének határához, működőképessége napi gondokkal küzdött, ezért volt szükséges hozzányúlni - fejtegette a kormányszóvivő.
Ilyen lesz az új önkormányzati rendszer
Az új önkormányzati rendszerben nem lesznek finanszírozási problémák - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az új önkormányzati törvény elfogadása kapcsán tartott sajtótájékoztatón kedden a Parlamentben. Mint fogalmazott, az új önkormányzati rendszer nem fogja ismerni a működési hiány fogalmát a költségvetésben, nyugodt és biztonságos rendszer jön létre.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.