A kisebbik kormánypárt sajtóirodája pénteken közölte: a KDNP frakció által benyújtott egyházügyi törvénytervezet hosszas társadalmi egyeztetés után, az alkotmányossági szabályoknak megfelelően készült. Kifogás tehát nem tartalmi, hanem kizárólag eljárásjogi szempontból lehet - írták, hozzátéve: a KDNP frakció reméli, hogy 2012. január elsejével életbe léphet a jogszabály.Lázár János a Fidesz frakcióvezetője pénteken jelentette be, hogy hatályon kívül helyezik az elfogadott egyházügyi törvényt. A lépést jogtechnikai megfontolásokkal indokolta, hozzátéve, hogy az új jogszabályt még az idén el kell fogadni, várhatóan a két ünnep között. A politikus azt mondta, hétfőn "megtalálják" a jogtechnikai megoldást a hatályon kívül helyezésre, kijavítják a formai hibákat, ám a jogszabály "tartalmi struktúráján" nem fognak változtatni. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyes kérdésekben érdemes felülvizsgálatot tartani. Példaként említette a megszűnő egyházak jogi státuszt.A parlament július 12-ére virradó éjszaka fogadta el az új egyházügyi törvényt. A javaslatot eredetileg KDNP-s politikusok jegyezték, ám a szavazás előtt néhány órával a Fidesz-frakció kezdeményezésére az alkotmányügyi bizottság alapvetően átírta. A parlament nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján emiatt többször is szünetelt a határozathozatal.Lázár János és Semjén Zsolt a ParlamentbenTúry GergelyA jogszabállyal az Országgyűlés tizennégy egyházat ismert el: a Magyarországi Katolikus Egyházat, a Magyarországi Református Egyházat, a Magyarországi Evangélikus Egyházat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyét, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátust, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyházat, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegyét, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjét, az Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületét, a Magyarországi Baptista Egyházat és a Hit Gyülekezetét. Az utóbbi az egyetlen, amely a kereszténydemokrata képviselők jegyezte törvényjavaslatban nem szerepelt a bevett és elismert egyházak között.Ugyanakkor az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatának elfogadásával a parlament a többi vallási közösséget nem nevesítette és kategorizálta. Rögzítették azonban, hogy az utóbbiak nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Bíróság helyett az Országgyűlés dönthet, kétharmados többséggel. Ilyen döntés azonban nem született azóta.
KDNP: csak eljárásjogi gondok lehetnek az egyházügyi törvénnyel
A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója egyetért a Fidesz javaslatával, hogy a közjogi kritériumoknak megfelelően történjen az új egyházügyi törvény bevezetése.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.