Jelenleg a vasúti járművek tizenöt százalékán, a száz kilométernél hosszabb távon közlekedő belföldi távolsági vonatokon rá lehet gyújtani. Január elsejével viszont szigorodik a nemdohányzók védelméről szóló törvény, amelynek értelmében minden zárt légterű közforgalmi helyen, köztük a vasút teljes területén is tilos lesz rágyújtani."A törvénymódosítás életbe léptetése után Magyarország azon európai országok közé tartozik majd, ahol a legszigorúbb előírások óvják majd a nemdohányzókat" - emelte ki a MÁV. A most még dohányzóként közlekedő kocsik átalakítása folyamatban van, az év végéig nagyjából négyszáz járműről távolítják el a hamutartókat. A kocsikon matrica hívja majd fel az utasok figyelmét a nemdohányzók védelméről szóló törvénymódosítás előírásaira - tették hozzá a vasúttársaság.Kitért arra: a jogszabály-módosítás a jegyvizsgálók számára is új feladatokat és kötelezettségeket jelent. A dohányzási tilalmat megszegőket felszólíthatják a szabálysértés azonnali abbahagyására. Ha ennek az utas nem tesz eleget, akkor nyolcezer forintos pótdíj kiszabását is kezdeményezhetik, illetve a dohányzót leszállíthatják a vonatról.A MÁV szerint a törvény módosítása a legjelentősebb változást a pályaudvarok, állomások, megállóhelyek utasforgalmi területeire vonatkozóan hozza, hiszen ezeken, illetve ezek ötméteres körzetében teljes mértékben megtiltja a dohányzást. Ha az utas ellenkezik, akkor a vasúti terület elhagyására kötelezhetik, illetve kezdeményezhetik az egészségügyi államigazgatási szerv törvényben előírt eljárását.Ennek kapcsán hangsúlyozták: a törvénymódosítás külön rendelkezik arról is, hogy a vonatokon, illetve a vasút területén szolgálatban lévő dolgozó, miután igazolta intézkedési jogosultságát, felszólíthatja az utast személyazonosságának igazolására, s ennek az utas köteles eleget tenni.MTI / A MÁV azt írta: az érintett vasúttársaságok folyamatosan dolgoznak a törvény által előírtak megvalósításán. Valamennyi érintettnek, így a MÁV Csoportnak is 2012. március 31-ig kell felkészülnie a változásokra, eddig tart ugyanis az átmeneti időszak, amely a szükséges intézkedések életbe léptetésének végső határideje - tették hozzá.A parlament április végén fogadta el a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, amelynek értelmében a jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás: munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani.Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a nemdohányzók védelmében elindították hatodik, egyben legnagyobb népegészségügyi kampányukat.Pénteken az egészségügyi államtitkárság azt is közölte: a kormány döntése alapján a jövő év szeptemberétől csak képes egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani, és 2013-tól csak ilyen csomagolású termék hozható forgalomba.
Januártól megszűnnek a dohányzó vasúti kocsik
Januártól a MÁV teljes területén tilos lesz a dohányzás, azaz a pályaudvarokon, a vasútállomásokon, a megállóhelyeken és azok peronjain, valamint az összes személyszállító vonaton - közölte a vasúttársaság pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.