Mint elmondta, a Komárom-Esztergom megyei település polgármesterével szemben hat fegyelmi eljárást indítottak, ebből kettőt megrovás fegyelmi büntetéssel zártak le a rendkívüli ülésen, így a többi eljárás befejezéséig felfüggesztették polgármesteri tevékenységét. Mint a képviselő elmondta, a polgármester sorozatosan törvényt sért, nem hajtja végre a testületi határozatokat, munkájáról nem hajlandó beszámolni a képviselő-testületnek, ezért döntöttek így.Novák Lajos polgármester szerint hosszú folyamat végéhez érkeztek, és várható volt a testület döntése, amelynek két tagja a legutóbbi önkormányzati választáson indult a polgármesteri székért, de alulmaradt. Több mint egy éve nincs együttműködés a testület és a polgármester között, s bár "én folyamatosan, immár többedik alkalommal terjesztem elő a testület önfeloszlatásának javaslatát, azt a négy képviselő vagy leszavazza, vagy napirendre sem veszi" - mondta Novák Lajos.A község honlapján szereplő hirdetmény szerint csütörtökön újra erre tett volna kísérletet a polgármester. Erre Csonka József úgy reagált, hogy azon az ülésen - felfüggesztése okán - már csak vendégként vehet részt Novák Lajos.
Felfüggesztette a képviselő-testület a dömösi polgármestert
A dömösi képviselő-testület keddi rendkívüli ülésén felfüggesztette Novák Lajos független polgármester foglalkoztatási jogviszonyát - tájékoztatta Csonka József (független), az ötfős grémium tagja szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.