A szóvivő közölte: a Budapest felé közlekedő cigarettacsempész autóját a rendőrök szúrták ki az M3-as autópályán Gelej közelében, a csempészéshez használt rendszám eredetijének ugyanis augusztusban lejárt a műszaki engedélye. Amikor a rendőrök meg akarták állítani az autót, a sofőr gázt adott, és megpróbált elmenekülni. Néhány percnyi követés után végül Mezőnagymihálynál egy földúton elakadt a csempész autója. A 34 éves ukrán férfi kiugrott a kocsiból, és futni kezdett, a rendőrök egy kilométerrel odébb azonban elfogták - ismertette a részleteket a sajtóreferens.Az autóban több mint 6 millió forint értékű adójegy nélküli cigaretta volt. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, a csempészárut pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei lefoglalták.A szóvivő kitért arra is, hogy a csempészethez használt gépkocsi rendszáma hamisított, préselt műanyagból készült. Mivel az autó zárszerkezetét is megrongálták, felmerült a gyanúja, hogy lopott, így a hatóságok vizsgálják a jármű eredetét is. A férfival szemben jövedéki orgazdaság, valamint egyedi azonosító jel meghamisítása bűntette miatt eljárás indult.
Tízezer doboz csempészcigivel menekült az ukrán autós
Hamis magyar rendszámú, vélhetően Csehországból lopott autóval próbált meg több mint 10 ezer doboz illegális cigarettát szállítani ismeretlen helyre egy ukrán férfi, akit Borsod-Abaúj-Zemplénben, Mezőnagymihálynál egy földúton fogtak el - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Észak-Magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőr Főigazgatóságának sajtóreferense kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.