A kulturális bizottság kezdeményezésére elengedte az Országgyűlés a Magyar Televíziónak a korábbi közmédiarendszerben keletkezett és a társadalombiztosítási alapokkal szemben fennálló adó-, illeték- és járuléktartozását is. A bizottság a javaslatának indoklásában emlékeztetett arra, hogy az MTVA és a Kunigunda útján található gyártóbázis tulajdonosa júliusban szerződést kötött, így az MTVA vételi jogot szerzett annak visszaszerzésére. Ugyanakkor - olvasható - az MTVA a jogügylethez kapcsolódó jelentős forgalmiadó-fizetési kötelezettségének teljesítésére nem képes, mivel annak csak kis részét igényelhetné vissza.A parlament a költségvetési fejezeteken belüli átcsoportosításokat szorgalmazó javaslatok között nem szavazott azokról a kereszténydemokrata és jobbikos indítványokról, amelyek elvonták, illetve csökkentették volna a büdzsében terhességmegszakításra előirányzott 400 millió forintot. A kormány ezeket nem támogatta, a frakciók pedig nem kértek róluk külön szavazást, így az előirányzat megmaradt.Két KDNP-s képviselő - Pálffy István és Sáringer-Kenyeres Tamás - elvonta és az örökbefogadások ösztönzésére, az örökbefogadói gyes összegének emelésére, továbbá gyermekvédelmi programokra költötte volna az összeget. Hasonló javaslata öt jobbikos képviselőnek is volt, ők azonban az eredetileg - a nem a várandós nőnél vagy a magzatnál fennálló súlyos egészségügyi ok miatt elvégzett - abortuszokra szánt állami támogatást a kisiskoláknak adták volna. A Jobbik ugyanakkor olyan indítványt is benyújtott, amely csak harmincmillió forinttal csökkentette volna ezt az előirányzatot, a kérdéses összeget a magzatvédelemmel foglalkozó Alfa Szövetségnek biztosítva.A Ház a költségvetési bizottság javaslatára döntött arról is, hogy az úgynevezett országvédelmi alapot és a kamatkockázati tartalékot 2012. szeptember 30-a előtt nem lehet felhasználni. Lázár János Fidesz-frakcióvezető korábbi tájékoztatása szerint az ezen, vagyis 200 milliárd forinton felüli további 100 milliárdos általános tartalékot nem érinti a zárolás. A fideszes Bóka István kezdeményezésére a képviselők úgy határoztak, hogy az önkormányzati tűzoltóságok az eredetileg tervezett 15 helyett 22 millió forint alaptámogatásra lesznek jogosultak a készenléti szolgálat működéséhez. A hatvani Grassalkovich-kastély felújítására ugyancsak megszavaztak 158 millió forintot.Elfogadták a kereszténydemokrata Kalmár Ferenc és a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás közös előterjesztését is, amellyel a Kárpát-medencei Magvar Jogsegély Szolgálatnak juttatnak ötvenmillió forintot. A fideszes Font Sándor indítványára plusz 200 millió forintot kap az Országos Meteorológiai Szolgálat, valamint hozzávetőleg ugyanennyit az Agrárgazdasági Kutató Intézet is.Szintén támogatta a Ház a kereszténydemokrata Nagy Andor javaslatát, amellyel - különböző építésügyi feladatok terhére - 50 millió forintot biztosítanak az ipolytarnóci ártéri lakóingatlanok kiváltására.A fideszes Rogán Antal javaslatára százmillió forintot különítettek el az Audi győri nagyberuházásához kapcsolódó útfejlesztésre. Ugyancsak az ő kezdeményezésére az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 150 millió forintos támogatását 237 millióra emelik. Ezt részben a budai vári rekonstrukciókra szánt összeg csökkentéséből fedezik. Az ugyancsak fideszes L. Simon László indítványa nyomán harmincmillió forinttal emelik a Magyar Írószövetség támogatását. Leszavazták ugyanakkor Nógrád megyei fideszes politikusok, Székyné Sztrémi Melinda és Becsó Zsolt azon kezdeményezését, hogy biztosítson a büdzsé a 21-es főút fejlesztésének előkészítésére egymilliárd forintot.
Nem vonták el az abortuszra szánt pénzt
A parlament a jövő évi költségvetési javaslathoz benyújtott módosító indítványokról szavazva kedden úgy döntött: előzetesen elengedi a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) áfafizetési kötelezettségét a Kunigunda úti gyártóbázis tulajdonjogának visszaszerzésekor. Döntött a Ház arról is, hogy az országvédelmi alapot és a kamatkockázati tartalékot csak jövő ősz után lehet felhasználni. Az abortuszra szánt pénzt - bár ezt kereszténydemokrata és jobbikos képviselők is kezdeményezték - nem vonták el.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.