Lichy József, az egyik gyanúsított ügyvédje az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónikájában azt mondta, hogy a döntés előtt a bíróság meghallgatta volna őket, de nem tettek vallomást. Az egyik gyanúsított a pénzszállító sofőrje; a gyanú szerint a férfi ellopta a gépkocsit, majd az abban lévő pénzt az I. kerületi Donáti utcában átpakolta a saját autójába, és elmenekült.A sofőrt és segítőjét szerdán fogták el a XVII. kerületben. Az ellopott mintegy 1,2 milliárd forintból mindössze 59 millió került elő.A rablás heyszíneMTI / Lakatos Péter
Előzetesben a pénzszállítórablás gyanúsítottjai
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 1,2 milliárd forintot vittek el egy pénzszállító autóból a múlt szerdán - tudta meg az MTI Hírcentrum.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.