Szabó Tímea országgyűlési képviselő, az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke azt hangsúlyozta: az alkotmányos közjogi rendszer állapota nem pusztán jogelméleti kérdés, hanem meghatározza az alapvető jogok érvényesülésének lehetőségét is.Úgy látja, a Fidesz nemcsak csorbította az Alkotmánybíróság jogköreit, hanem gyakorlatilag ellehetetlenítette az utólagos normakontrollt is, továbbá visszafejlesztette az ombudsmani intézményrendszert, és támadást intézett a bírói függetlenség ellen.Az LMP szerint a Fidesz kinevezési gyakorlatával hosszú évekre megszállta azokat az elvileg független intézményeket, amelyek a kormány ellenőrzésére lennének hivatottak, kreatív házszabály-értelmezésével kiüresítette a parlamentarizmust, megkerülte a jogalkotás részvételi és nyilvánossági szabályait. A kormány és a Fidesz uralta parlament sorra korlátozta a klasszikus szabadságjogokat is. A nemzetközi botrányt kiváltó médiatörvény a múltból jól ismert öncenzúrára készteti a szerkesztőségeket, és börtönnel fenyegeti azokat az oknyomozó újságírókat, akik forrásaikat védeni szeretnék - írta Szabó Tímea.Az ellenzéki képviselő véleménye szerint az új adatvédelmi törvény jelentős visszalépés a közérdekű adatokhoz való hozzáférés és az információs önrendelkezés terén. A bizottság alelnöke úgy látja, az alaptörvény csökkentette a szociális jogok alkotmányos elismertségének szintjét. Erre példaként azt írta, hogy továbbra sem garantált a lakhatáshoz való jog, miközben végrehajtás és kilakoltatás fenyegeti magyar családok tömegeit, és a kormánytöbbség a legszélsőségesebb szegénységben élő hajléktalanok problémájának megoldása helyett bűnözőkké nyilvánítja őket.
LMP: fideszes pusztítás a közjogi rendszerben
Az LMP szerint a Fidesz durva pusztítást végzett az alkotmányos közjogi rendszerben az elmúlt másfél évben. Az ellenzéki párt szombaton - az emberi jogok világnapján - az MTI-nek küldött közleményében bírálta a kormány eddigi tevékenységét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.