A helyi adót a javaslat szerint csökkentené az az összeg, amelyet az adófizető tömegközlekedési bérletre vagy jegyre fordított. A 2 százalék feletti adó nem esne forrásmegosztás alá, azzal kizárólag a fővárosi közgyűlés rendelkezhetne. A törvény a javaslat szerint februártól lenne hatályos, azonban a helyiadó-törvény szerint a terhek év közben nem növelhetők. Ezért a benyújtók azt javasolják, hogy csak 2012-ben a 2 százalék feletti adót a hatálybalépés napjától kelljen megfizetni.
Megemelhetik a helyi adót, hogy abból fejlesszék a BKV-t
A helyi adó 2 százalékos felső határa Budapesten legfeljebb 2,5 százalékra emelhető, de a különbözetet csak a közösségi közlekedésre lehet fordítani - egyebek mellett ezt tartalmazza több fideszes képviselő, köztük Rogán Antal és Láng Zsolt törvényjavaslata, amelyet pénteken nyújtottak be a parlamentnek, és az Országgyűlés honlapján jelent meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.