A tárca szerdai közleményében ismerteti: az igazgatóság a kiírásnál messzemenően figyelembe vette a kormány birtokpolitikai irányelveit és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet állami földterületekre kialakított egységes szempontrendszerét. A pályáztatás fő célja a helyi kis- és közepes családi vállalkozások, valamint az állattartó gazdálkodások megerősítése. Ennek megfelelően a BNP igazgatósága az eljárás során a helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőket hozza helyzetbe, és a haszonbérbe adást állattartáshoz köti. A szerződések 2019-ig szólnak annak érdekében, hogy a bérletek az agrár-környezetgazdálkodási támogatásokkal (AKG) összhangban legyenek. A pályázóknak maradéktalanul be kell tartaniuk a természetvédelmi előírásokat és lakhelyük, illetve székhelyük nem lehet az érintett termőföld 20 kilométeres körzeténél távolabb. A jelentkezők sem az államtól, sem mástól nem tulajdonolhatnak és bérelhetnek 1200 hektárnál nagyobb területet. A most kiírt területeket korábban a részben olasz tulajdonosi hátterű Mariano Kft. bérelte a közlemény szerint. A Legfelsőbb Bíróság júniusban jogerős ítéletben semmisnek nyilvánította a BNP és a Mariano Kft. között 1995-ben létrejött földbérleti szerződést. Az ügy precedens értékű, mert a nemzeti parkok 1990 és 1995 között számtalan, az állam számára előnytelen szerződést kötöttek több tízezer hektárra - írja a tárca. A Mariano Kft. a piaci ár töredékéért bérelte a területeket, amelyek után több mint 800 millió forint támogatáshoz jutott. A társaság a terület egy részéért 100 forintot fizetett hektáronként, a nagyobbik részét térítés nélkül használta. Emellett a cég természetvédelmi kötelezettségeinek sem tett eleget. A kft. által korábban bérelt területek megpályáztatásával a Bükki Nemzeti Park igazgatósága azt a vidékfejlesztési tárca által is támogatott kormányzati célkitűzést tartotta szem előtt, hogy az szerezhessen földet Magyarországon, aki valóban művelni akarja, és ne spekulánsok kezébe kerüljenek a hasznosítható területek - tartalmazza a közlemény.
2900 hektárnyi területre írt ki pályázatot a Bükki Nemzeti Park
A Bükki Nemzeti Park (BNP) igazgatósága kiírta a haszonbérleti pályázatokat a vagyonkezelésében lévő közel 2900 hektárnyi területre, amelyet korábban a Mariano Kft. bérelt - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A haszonbérleti pályázatokat a kifüggesztéstől számított 45 napon belül kell benyújtani a BNP igazgatóságához.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.