Mesterházy Attila újságírók előtt hozzátette, az MSZP számára Baka András, a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnöke megfelelő személy lenne a Kúria elnöki posztjára is. Azonban az ellenzéki pártelnök-frakcióvezető szerint "egyfajta bosszú áldozata lett" Baka András, amiért túl sok kritikát fogalmazott meg a kormányzattal szemben, a törvénybe beleírtak olyan feltételeket, amelyek alapján már nem alkalmas a posztra, a Kúria elnökére vonatkozó szabályok ugyanis ötéves magyarországi bírói gyakorlatot írnak elő, ami Baka András elnökségét kizárja.Schmitt Pál és Mesterházy Attila mai találkozójaMTI / Soós LajosSchmitt Pál köztársasági elnök kedden minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel és Navracsics Tibor igazságügyi miniszterrel is egyeztet kedden hivatalában a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria és az újonnan létrejövő OBH elnökének személyéről. A Fidesz azt javasolta, hogy ha az államfő a héten javaslatot tesz, akkor december 13-án szavazzon a személyekről az Országgyűlés.
Mesterházy: "Lázár majd megmondja, hogy ki lesz a Kúria elnöke"
Az MSZP frakcióvezetője nem tett konkrét személyi javaslatot a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének személyére az államfővel folytatott keddi megbeszélésen, mivel - mint a találkozóról távozóban közölte - "délután jön majd Lázár János és majd ő megmondja, hogy ki lesz az, akit a köztársasági elnöknek ki kell neveznie".
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.