A párt három képviselője, Ertsey Katalin, Kaufer Virág és Szilágyi Péter keddi közleményében arról ír, hogy az új közszolgálati törvényjavaslat bevezeti a "méltatlanság" fogalmát, mint kötelező felmentési okot, anélkül, hogy pontosan meghatározná annak fogalmát. A politikusok ezt úgy értelmezik, hogy a jövőben fel lehet mondani annak a közszolgának, aki - akár munkahelyén kívül - olyan magatartást tanúsít, amely munkáltatója szerint méltatlan hivatalához. "Magyarán a közszolgák privát szféráját sem kíméli a Fidesz" - fogalmaznak.Hozzáteszik, hogy hétfőn az alkotmányügyi bizottságon keresztül olyan módosító javaslatot nyújtottak be, ami alapján még a terhes, a szülési szabadságon, a gyermekgondozási szabadságon lévő, valamint a beteg gyermeküket otthon ápoló közszolgák sem lesznek jogosultak a felmentési védelemre. "Eszerint őket is lapátra lehet tenni egy mondvacsinált méltatlansági okra hivatkozva" - hangsúlyozzák az ellenzéki képviselők. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a kedvezményes felmentési idő nem vonatkozna a betegség miatt keresőképtelen hozzátartozójukat otthon ápoló közszolgákra sem. Végül arra is kitérnek, hogy az új törvény jelenlegi formája alapján a sértettek a független bíróságok helyett csak a kormány által delegált tagokból álló Közszolgálati Döntőbizottsághoz fordulhatnak jogorvoslatért.Hangsúlyozzák: az LMP olyan módosító javaslatokat készített, amelyek alapján, ha a gyedről visszatérő munkavállaló igényli, a munkáltatónak meg kell egyeznie vele a rugalmas foglalkoztatás kölcsönösen megfelelő formájáról. Emellett azt is szeretnék, ha két gyermek születése után nem 7, hanem 10 nap pótszabadság járna az édesapáknak.
Könnyebben mondhatnak fel a terhes nőknek és kismamáknak a közszférában
Az LMP véleménye szerint az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága olyan módosító javaslatot nyújtott be a közszolgálati tisztviselőkről szóló tervezethez, ami megszünteti a terhes, valamint a szülési, illetve gyermekgondozási szabadságát töltő nők felmentési védelmét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.