A szervezet keddi levelében azt írta, meggyőződésük, hogy e törvény a magyar társadalom jövője szempontjából sorsdöntő. Kitértek arra, hogy civil szakmai szervezetek és szakértő magánszemélyek Hálózat a Tanszabadságért néven együttműködést kezdeményeztek, melynek célja a törvénytervezet visszavonása. Véleményük szerint a képviselőknek is "számos problémájuk" van a törvénnyel, ezt mutatja a törvényhez beadott mintegy ötszáz módosító indítvány is.Hozzátették: a parlamenti munkáról szóló információk szerint a törvény végszavazását 2011. december 19-én tartják. A HAT kezdeményezi, hogy ekkor a köznevelési törvényről név szerint szavazzanak. Ez az eljárás - folytatták, - emeli a végszavazás jelentőségét, hangsúlyozza a képviselők személyes felelősségét, és az ország minden egyes szavazópolgára számára is világossá teszi, hogy képviselőjük e fontos kérdésben hogyan foglalt állást.A szervezet honlapja szerint a HAT november 4-én jött létre. Mint írták, elfogadhatatlannak tartják azt, amilyen tartalommal és amilyen eljárásban - a szakmai, a szakmai érdek-képviseleti és civil vélemények, valamint az előzetesen bejelentett véleményezési határidők figyelmen kívül hagyásával - a nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetét előkészítették.
Név szerinti szavazást akarnak a köznevelési törvényről a tiltakozók
A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) azt kezdeményezi Kövér László házelnöknek írt levelében, hogy legyen név szerinti szavazás az új köznevelési törvényről.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.