Szerdán az MSZP közleményében azt hangsúlyozta: hétfőről keddre virradóan szerintük az derült, ki, hogy "a Fidesz semmibe veszi a munkavállalókat". Mint hozzátették: ugyanekkor viszont az is kiderült, hogy az MSZP-nek nemcsak szavakban, hanem tettekben is fontos a munkavállalók érdekvédelme.Ezt alátámasztandó utaltak arra, hogy sikerült életben tartani a szakszervezetek és az MSZP által közösen kialakított 506, és az ellenzéki pártok által benyújtott további nagyjából 200 módosító javaslat vitáját az Országgyűlésben."Kár, hogy Lázár frakcióvezető - miután rémülten tapasztalta, hogy a magyar munkavállalók ügyében érdemi vita folyik a Parlamentben - lemészárolta a legfontosabb nemzeti ügyben folytatott párbeszédet, majd összevonta a 728 módosító javaslatot, hogy a kétharmad egyben lenyomhassa a rabszolgamunka törvénykönyvét az Országgyűlés torkán" - olvasható a Gúr Nándor (MSZP), a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke által jegyzett szocialista közleményben.A Fidesz-frakció reagálásban az áll, hogy "az MSZP hazudik, amikor azt állítja, hogy fontos számára a munkavállalók érdekvédelme", hiszen nemet mondtak a Fidesz javaslatára, amely szerint péntektől folytatódhatott volna a Munka törvénykönyvének részletes vitája.Az MSZP ezzel tulajdonképpen "szabotálta a parlamenti munkát és bebizonyította, hogy a munkavállalók érdekeinél sokkal fontosabb számára a politikai balhé" - hangsúlyozza a Fidesz közleménye, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy a szocialista párt szándékosan bojkottálta az Országgyűlés munkáját, s bevallotta, hogy nyílt obstrukciót folytat.A Fidesz-frakció álláspontja szerint az sem igaz, hogy pártjuk kérdezés nélkül dönt az emberek sorsáról, hiszen - mint emlékeztetnek - a kormánypárt frakcióvezetője ez ügyben a múlt héten tárgyalt a szakszervezetek képviselőivel."Javasoljuk tehát az MSZP-nek, hogy hazugságok helyett a jövőben a parlamenti munkára koncentráljon, és a továbbiakban bojkottálás helyett inkább segítse azt" - zárul a Fidesz közleménye.
"Lázár lemészárolta a legfontosabb nemzeti ügyben a párbeszédet"
Az MSZP közleménye szerint hétfőről keddre virradóra az MSZP bebizonyította: számukra nemcsak szavakban, hanem tettekben is fontos a munkavállalók érdekvédelme. Erre a Fidesz azzal reagált: a szocialisták szabotálták a parlamenti munkát, s ezzel azt bizonyították, hogy a munkavállalók érdekeinél sokkal fontosabb számukra "a politikai balhé".
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.