Egy kétemeletes épület pincéjében 6-8 négyzetméteren keletkezett a tűz, amelyet már eloltottak, személyi sérülés nem történt - mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy a ház kiszellőztetése után a lakók visszatérhetnek otthonaikba.
Kigyulladt egy pince hétfőn éjjel a fővárosban, a XII. kerületben, az Orbán téren egy házban, a füstterhelés miatt öt embernek kellett elhagynia az épületet - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek.
Egy kétemeletes épület pincéjében 6-8 négyzetméteren keletkezett a tűz, amelyet már eloltottak, személyi sérülés nem történt - mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy a ház kiszellőztetése után a lakók visszatérhetnek otthonaikba.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.