Az intézkedésre a javaslat szerint azért volna szükség, mert az áldozatok csak évekkel a bűncselekmény vagy bűncselekmények után mernek, tudnak beszélni arról - hangzott el az m1 Híradójában, melyben felidézték: Gáva Krisztián, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára hétfőn az InfoRádióban azt mondta, megfontolás tárgyává teszik, azt követően is lehessen eljárást indítani, amikor például egy gyermek már kikerült az erőszakos családi környezetből, de azon is gondolkodnak, hogy "ad abszurdum ne is legyen elévülhető ez a bűncselekmény".
Bekeményítene a pedofil bűnözőkkel szemben a kormány
Sokkal hosszabb idő után vagy egyáltalán nem évülnének el a pedofil bűncselekmények a kormány elképzelése szerint - értesült az MTI hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.