Mesterházy Attila, a szocialisták elnök-frakcióvezetője hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: elfogadhatatlannak tartják a kormánypártok választásitörvény-javaslatát. Véleménye szerint a kormányoldal azzal, hogy eltörölné a részvételi küszöböt, az apátiára játszik. Példátlannak nevezte, hogy a fideszes javaslat a győztes egyéni jelöltek után is töredékszavazatokat biztosítana, és azt is, hogy a határon túliak nemcsak bizonyos számú mandátum, hanem az összes listás képviselői hely sorsára befolyással lehetnek.Bírálta az egyéni választókerületi határok megváltoztatását, amely szerinte a fideszes jelölteket hozná kedvezőbb helyzetbe az előző választások tapasztalatai alapján. Ugyancsak kritizálta, hogy az egyfordulós rendszerben már a relatív többség megszerzésével győzni lehetne. Emellett közölte, hogy az MSZP szerdán Nyírbátorban folytatja részországgyűlési sorozatát, a tanácskozáson a frakció többsége részt vesz majd, a témája pedig a szocialisták Kelet-Magyarország-prorgramja lesz.Mesterházy Attila sürgette továbbá, hogy a kormány vonja vissza a jövő évi költségvetés tervezetét, és a jelenleg 1,5 százalékos növekedési prognózis leszállításával készítsen helyette újat. Molnár Zsolt szervezési igazgató a sajtótájékoztatón a vasárnapi II. kerületi időközi választás eredményéről szólva kiemelte: az MSZP - Lévai Katalin 30 százalék feletti eredményével - bizonyította, hogy váltópárt, és szerinte világossá vált az is, hogy a demokratikus ellenzéki erőknek együtt kell működniük.Sajnálatos, hogy az LMP ebben nem volt partner, de "a választók visszaléptették Karácsony Gergelyt", az ökopárt jelöltjét, aki szavazóinak kétharmadát elvesztette a második fordulóra - tette hozzá, megjegyezve: az első fordulóhoz képest csak a szocialista Lévai Katalin tudta növelni szavazatainak számát. Véleménye szerint a választás üzenete, hogy a demokratikus ellenzék 2014-ben összefogva képes lesz a kormányváltásra.
MSZP: Lévai Katalin bizonyította, hogy váltópárt lehetnek
Az MSZP szerint a Fidesz aránytalan, az állampolgári akaratot nem tükröző, kispártellenes választási rendszert javasol, amely megnehezítené a közös ellenzéki jelöltek indítását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.