Szabó néni egy VII. kerületi bérház földszinti, negyven négyzetméteres lakásában él, a lakbére egyik hónapról a másikra nyolcezerről tizennyolcezer forintra emelkedett - írja a So si? portál. Kispál Tibor a VII kerületi önkormányzat MSZP-s képviselője a lapnak elmondta, több körülmény is közrejátszott abban, hogy a lakóknak brutális mértékben megemelkedett a lakbére. A szocialista politikus szerint a vagyonkezelő minden lakást a költségelvű kategóriába sorolt, ezért mindenkinek 400 forintot kell fizetnie négyzetméterenként, függetlenül a szociális helyzetétől, vagy a lakása állapotától. A lakbéremelésről szóló riportot teljes egészében a So si? oldalán találja.
Lélektelen lakbéremelés a legszegényebbeknek
A legszegényebbeket sújtja leginkább a Budapest VII. kerületében végrehajtott lakbéremelés; mintegy 3400 önkormányzati lakásban élő család lakhatási költsége emelkedett, akár a duplájára, egyik hónapról a másikra - írja a So si? című portál.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.