Szócska Miklós elmondta: az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének javítására szolgáló mintegy 40 milliárd forintos keretösszeg több részből jön össze. Egyrészt az Új Széchenyi Terv révén 15,5 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrás áll rendelkezésre a szakorvosok, szakdolgozók és a szakorvosjelöltek ösztöndíjprogramjára, melynek társadalmi vitája várhatóan december közepén lesz.Ezek mellett az egészségügy funkcionális integrációja révén, az intézmények átvételével megindulnak a gazdasági és klinikai együttműködések, amelyből számításaik szerint tízmilliárdos összeget egészen biztosan vissza tudnak majd forgatni a rendszerbe. Ehhez pedig hozzájön még a népegészségügyi termékadóból befolyó összeg fele, amely reményeik szerint 15 milliárd lesz majd - ismertette az államtitkár. A népegészségügyi termékadó eredményessége kapcsán úgy fogalmazott: "hozza a várt eredményt". Mint kifejtette: egyrészt az idei évre tervezett 3 milliárd forintból legalább 2,4 milliárd forint biztosan befolyik, másrészt legalább ilyen fontos eredmény, hogy a 70 százalékos sótartalmú levesport a gyártók már átminősítik fűszersóvá.Szócska Miklós ismét leszögezte azt is, hogy a "chipsadó" néven ismertté vált adóból befolyó idei pénzt egy összegben az egészségügyi dolgozók pótlékrendszerébe forgatják vissza még ebben az évben. Az egészségügy átszervezése kapcsán az államtitkár kifejtette: azt nézik, hogy az egyes ellátási formák területén hol tudják a beteget a legjobban ellátni, ehhez pedig ha kell "átkötik" a területi ellátási kötelezettségeket is. Erre példaként említette Csurgó kistérséget, amelyet már át is soroltak a Nagykanizsai kórházhoz, miután kiderült, hogy az ottani lakosoknak Kaposvár messze van.Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kórházak átadás-átvételének munkája intenzíven zajlik, de odafigyelnek arra is, hogy a technikai átadás-átvételből a dolgozók semmit se érezzenek meg. Ezért a kincstárral már most arról tárgyalnak, hogyan folyósítják majd a bért január első napjaiban. Szócska Miklós kiemelte: tudja, hogy a magyar egészségügyben emberi erőforrás krízishelyzet van, így az intézmények átszervezésekor elbocsátásokra semmiképpen, de emberi erőforrás koncentrációra számítani lehet.A Magyar Rezidens Szövetség által meghirdetett mozgalom kapcsán az államtitkár annyit mondott: "a rezidensekkel zöld ágra fogunk tudni vergődni, de nem biztos, hogy ez minden vezetőjükre igaz".
Szócska elégedett a chipsadóval
Jövőre mintegy háromszáz milliárdos forrást mozgósítanának arra, hogy újjáépítsék az egészségügyi intézmények nagy részét, míg az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének javítására összességében negyven milliárdos kerettel számolnak - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hétfő este a Hír TV Rájátszás című műsorában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.