Szabó Tibort egy rendbeli, halált okozó ittas járművezetés és szintén egy rendbeli, segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében, illetve közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása vétségében találta bűnösnek a bíróság, amely a férfit letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint hat évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és a közügyek gyakorlásától.Nyakó Zsuzsanna elmondta: a bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi a baleset időpontjában, február 7-én nagyobb mennyiségű, legalább fél liter vörösbort fogyasztott, majd ittas állapotban az autójába ült. A vádlott a városközpont felé vezető úton haladt óránkénti 100-110 kilométeres sebességgel, amikor elvesztette uralmát az autója felett, a jobb oldali padkára sodródott és ott a telefonvezetéket tartó oszlopot kitörve elütötte a forgalommal szemben, egymás mögött gyalogló 51 éves asszonyt és 25 éves lányát. A két nő a helyszínen életét vesztette.A gázoló észlelte a balesetet, ennek ellenére elmenekült a helyszínről, és az egyik ismerőséhez ment, ahol megivott négy-öt deciliter pálinkát és két üveg sört. A férfit a rendőrök állampolgári bejelentés alapján fogták el - tette hozzá a szóvivő. Szabó Tibor a tárgyaláson részben beismerő vallomást tett és bocsánatot kért tettéért, védekezését azonban - amely szerint nem érzékelte a balesetet - nem fogadta el bíróság. A bírói tanács megítélése szerint ugyanakkor a vádlott valamennyi vonatkozó KRESZ-szabályt szándékosan és tudatosan megszegte. A városi bíróság súlyosító körülményként értékelte a vádlottal szemben a halmazati büntetés kiszabását, és azt, hogy elszaporodtak a hasonló jellegű bűncselekmények (ittas járművezetés és a segítségnyújtás elmulasztása). Enyhítő körülményként ugyanakkor a büntetlen előéletét és megbánó magatartását vette figyelembe.Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért, az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, így a döntés nem jogerős. A per a megyei bíróságon folytatódik.
Hat évet kapott egy halálos gázoló
Hat év börtönbüntetéssel sújtotta a Nyíregyházi Városi Bíróság hétfőn meghozott, nem jogerős ítéletében azt a 44 éves férfit, aki két embert gázolt halálra februárban Nagykállóban - közölte Nyakó Zsuzsanna, a megyei bíróság elnökhelyettese, szóvivője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.