A parlament ezzel jóváhagyta az alkotmányügyi bizottság egy héttel ezelőtti állásfoglalását, pontosabban elvetette az annak elutasítására irányuló, Molnár Csaba DK-alelnök jegyezte kérelmet.Molnár Csaba arra hivatkozott: szocialista frakciótagságuk nem kilépéssel, hanem az új képviselőcsoport megalakításával szűnt meg, így az Országgyűlés korábbi gyakorlata alapján nem kellene fél évre a függetlenek közé ülniük.Salamon László, az alkotmányügyi bizottság kereszténydemokrata elnöke viszont elmondta: a testület Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető házelnöknek írt levelére alapozta határozatát, amely szerint a tíz képviselő kilépett az MSZP frakciójából, így vonatkozik rájuk a frakcióalakítási moratórium.
Már biztos: Gyurcsányéknak csak fél év múlva lesz frakciója
Csak fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből távozó és a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló tíz képviselő, Gyurcsány Ferenc és társai addig függetlenként dolgozhatnak - döntött az Országgyűlés hétfő este.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.