A szekszárdi plébániahivatal megrendelésére végzett talajmechanikai és statikai vizsgálat szerint a tetőszerkezet feszíti a kupolát - mondta az MTI-nek Bacsmai László plébános. Ennek az lehet az oka, hogy 1992-ben a korábbi palaborítást cseréppel váltották fel, ami nehezebb, a tetőszerkezet pedig nincs kellően összefogva - tette hozzá.A templom kupolájából 2009 húsvétján szakadt le a vakolat egy darabja, majd repedések keletkeztek rajta, amelyek azt mutatták, hogy a kupola és annak függőleges tartószerkezete elmozdult. Emiatt megsérült a kupola csegelyeiben a Trianon után elcsatolt városok székesegyházait ábrázoló freskók egyike is.Az 1806-ban későbarokk, illetve copf stílusban épült, egyhajós templomban a vakolat további hullását sikerült megakadályozni, a kupolán azonban újabb repedések keletkeztek, és a geodéziai mérések is azt támasztják alá, hogy folyamatosan dőlnek kifelé a falak - ismertette a plébánia vezetője, aki szerint valószínűleg nemcsak a templom padlásán, hanem a templombelsőben is a falakat összehúzó vasszerkezetet kell elhelyezni.Azt, hogy mikor kerülhet sor a beavatkozásra, Bacsmai László nem tudta megmondani, de megjegyezte: azt rövid időn belül el kell végezni, mert életveszélyessé válhat az épület. A 12,8 millió forintért elvégzett szerkezeti vizsgálatot a paksi atomerőmű ötmillió forinttal támogatta, hétmillió forint támogatást ígért a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, és több mint hatmillió forintot a hívek adományoztak a felújításra - mondta belvárosi katolikus templom plébánosa.
Elrepedt a szekszárdi belvárosi templom kupolája
Tovább reped a szekszárdi belvárosi katolikus templom kupolája, a statikai vizsgálatról nemrég elkészült jelentés szerint azonban nem kell beavatkozni a műemléképület alapjaiba.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.