A nyírmeggyesi lakos októberben követte el a betöréssorozatot, az üzletekből édességet, dohányárut és kávét vitt el, míg a lakásokból készpénzt és ékszereket zsákmányolt - mondta a szóvivő. A főhadnagy hozzátette: a bűncselekmények végrehajtásában közreműködött egy vásárosnaményi nő is, akihez a férfi az ellopott árut vitte, míg az ékszerek egy részét közösen zálogházakba adták be. A többrendbeli betöréses lopással gyanúsított férfit az őrizetbe vétele után a bíróság kedden előzetes letartóztatásba helyezte, a nő szabadlábon védekezhet.
Szabolcsi üzletfosztogatót kapott el a rendőrség
Elfogta a rendőrség a nyírmeggyesi és a vásárosnamény-vitkai üzletek fosztogatóját; a 28 éves gyanúsított élelmiszer- és italboltokba, valamint magánlakásokba tört be a két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen - közölte a térségi főkapitányság sajtószóvivője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.