Mesterházy Attila pártelnök és Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke erről azt követően számolt be sajtótájékoztatón, hogy kedden ágazati szakszervezetekkel egyeztetett a kormány előterjesztéséről. Az MSZP elnöke megismételte pártja korábbi ígéretét, miszerint a szakszervezetek valamennyi kezdeményezését benyújtják a Háznak módosító javaslatok formájában, függetlenül attól, hogy azzal a szocialista frakció egyetért-e, hogy azokról valódi vita zajlódhasson a parlamentben. Mesterházy Attila szerint ugyanis jelenleg nincs valódi társadalmi párbeszéd a munkavállalók számára igen fontos előterjesztésről, a kormány csupán kiválasztott szereplőkkel tárgyal, valódi tartalom nélkül. Hangsúlyozta: pártja a javaslatot - amelynek általános vitája szerdán kezdődik - nem támogatja, hiszen az szerintük csökkenő kereseteket, gyengébb munkajogi védettséget, romló munkafeltételeket és növekvő kiszolgáltatottságot eredményez a munkavállalók számára. Hozzátette: mindezek miatt a javaslat elfogadása esetén várhatóan az Alkotmánybírósághoz és nemzetközi fórumokhoz is fordul majd az MSZP, és népszavazást is kezdeményez a kérdésben, valamint alternatív törvénytervezet kidolgozásába kezd. Gúr Nándor a többi közt az egyes pótlékok szabadidőben való megváltását, a kauciófizetési kötelezettséget vagy a műszakpótlékok megkurtítását kifogásolta, és torzónak nevezte a területi minimálbér ötletét. A kormány a gazdasági hibák sokaságát követően csak arra képes, hogy megszorítsa a munkaadókat, számukra pedig arra ad lehetőséget, hogy a munkavállalóikat megnyomorítsák - mondta.
Mtk.: szakszervezeti javaslatokkal állt elő az MSZP
A műszakpótlék, a munkaközi szünetek, a túlóra kifizetése és a területi minimálbér kérdésében is módosító javaslatokat terjeszt be az új munka törvénykönyvének javaslatához az MSZP a szakszervezetek kérésére.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.