Noha a Látlelet című kiadványt a helyi MSZP-szervezet adta ki, az nem, csupán a megyei szervezet rendelkezik jogi személyiséggel, ezért őket perelték. A 13 pontból első fokon 11-ben marasztalták el a kiadót, míg a jogerős döntés csak kilenc pontban. A szocialistáknak közzé kell tenniük az ítéletet.A bíróság szerint ugyanis - szemben az első fokú döntésben foglaltakkal - ha erős kifejezés is, de véleménynyilvánítás, hogy "Abdai Géza alpolgármester megölte a soproni focit", míg a nagycenki termálkútfúrás indokoltságát megkérdőjelező kitétel kapcsán azért utasította el a keresetet a bíróság, mert nem a cikkben említett politikus perelt.Fodor Tamás Sopron polgármestere és Angela Merkel német kancellár 2009-benHVG ArchívA Fidesz-KDNP jelöltjeiként mandátumot szerző politikusok 13 pontban perelték a Látlelet című kiadványban írtakat, ebből 11 pontban nekik adott igazat a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság tavaly szeptember 30-án. Az első fokú döntés ellen a másodrendű alperes fellebbezett, az ítélet teljes elutasítását kérve.A tavaly őszi döntés szerint a kiadvány hamis látszatot keltve, jó hírnévhez fűződő jogot sért, amikor halálos közúti baleset okozójaként tünteti fel az önkormányzati képviselőt, hiszen akkor csupán annyi volt megállapítható, hogy a politikus az eset "érintettje volt".A polgármester jó hírnévhez fűződő jogait sértették, amikor a valós, 130 milliós helyett 150 milliós költségről írtak Melocco Miklós határáttörés-szobrának felállítása és az ehhez csatlakozó ünnepségek kapcsán, ráadásul arról cikkeztek, hogy ezt megszorításokkal teremtették elő, holott szerepel e tételben 56 milliónyi támogatásmaradvány is.Szintén a városvezető jó hírnevét sértették, amikor a tavalyi március 15-i ünnepély költségeit 35 millióra taksálják, holott 2,1 millió volt, és a valóság hamis színben feltüntetésének ítéli a döntés azt a kijelentést is, hogy a 2006-ban hivatalba lépő városvezetés elképzelés hiányában nem tudta építeni, fejleszteni Sopront. Hasonló megállapítást tett a bíróság több, beruházásokkal kapcsolatos kitétel kapcsán is.
Jó hírnevet sértett a soproni MSZP
Jogerősen pert nyert a megyei szocialista pártszervezet ellen kedden a Győri Ítélőtáblán Fodor Tamás soproni polgármester, két helyettese és egy korábbi önkormányzati képviselő. A döntés szerint a szocialisták megsértették jó hírnevüket egy tavaly februári kiadvánnyal.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.