A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata szombaton juttatta el az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatához Bodonyi Csaba levelét, amelyben tudatja Tokaj polgármesterével és jegyzőjével, hogy csaknem 25 évvel azután, hogy elvállalta a városi főépítészi posztot, december elsejével megválik hivatalától."Nem tudok - mert nem is lehet - a városházán kialakult, s a politikai kultúrát nélkülöző légkörben, a polgármester és munkatársai (beleértve magamat is) elleni trófeavadász lincshangulatban, a folyamatos öncélú konfliktuskeresésben, vádaskodásban-védekezésben, gyűlölködésben tovább dolgozni" - írta Bodonyi Csaba.A főépítész leszögezte: ő használni, és nem harcolni szeret; örül annak, hogy hivatali ideje alatt Tokajt Hild-éremmel, Kós Károly-díjjal, a Kultúra Magyar Városa 2008 díjjal tüntették ki, a történelmi borvidék kiérdemelte a világörökségi címet, és munkáját a 2005. év főépítésze címmel ismerték el.Májer János, Tokaj független polgármestere az ÖS-hez eljuttatott levelében szándékának megváltoztatására kérte Bodonyi Csabát. Mint írta, lemondásával újabb, magasan kvalifikált szakember távozna a városból, ráadásul egy olyan szakember, aki 25 éve formálta a település arculatát, az épített és a természeti örökségét. A polgármester arra kérte Bodonyi Csabát, hogy az ő és a testület között folyó belháborútól tekintsen el, "mert én és a testület is csak epizódok vagyunk a város történelmében". Májer János nem hagyott kétséget afelől, hogy a főépítész lemondásával nem ért egyet."Önt többen szeretik Tokajban, mint nem, nem engedheti meg azokkal szemben, akik szeretik és nagyra becsülik munkáját, hogy a várost cserben hagyja" - fogalmazott a polgármester. Bodonyi Csabát nem tudta elérni az MTI.
A városházi "lincshangulat" miatt lemondott a tokaji főépítész
Lemondott Bodonyi Csaba, Tokaj főépítésze; a Széchenyi- és Ybl-díjjal is kitüntetett szakember - mint levelében jelezte - a városházán az utóbbi időben kialakult gyűlölködő légkörben nem kíván dolgozni. Májer János polgármester szándékának megváltoztatására kéri az építészt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.