A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló előterjesztés koncepcióját Áder János fideszes európai parlamenti képviselő dolgozta ki az igazságügyi tárcával közösen, és az utóbbi nyújtotta be a parlamentnek.Eszerint elválik egymástól a Kúria - mai nevén Legfelsőbb Bíróság - és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye. A megszűnő Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) igazgatási jogkörei az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökéhez kerülnének, akit a parlament választana kétharmados többséggel a bírók közül. A hivatal elnökének tevékenységét az újonnan létrejövő Országos Bírói Tanács (OBT) felügyelné és véleményezné, igazgatási feladatok nélkül.A bírósági rendszer négyszintű maradna, az alsóbb szinteket megyei és városi bíróságok helyett törvényszékeknek és a járásbíróságoknak neveznék. Ezeken kívül közigazgatási és munkaügyi bíróságok működnének különbíróságként.A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényjavaslat - amelyet a bírósági szervezetrendszerről szólóval együtt tárgyal ma a Ház - újdonsága, hogy a bírókat háromévenként egy évre hozzájárulásuk nélkül másik szolgálati helyre lehetne kirendelni.Az ügyészségi törvény szintén ma a parlament elé kerülő tervezete szerint a legfőbb ügyész részt vehetne a Kúria ülésein. Emellett, a büntetőeljárási törvény nyári módosításának megfelelően, kiemelt ügyekben eldöntheti, hogy mely bíróságon emel vádat.Változtatna a javaslat a katonai büntetőeljárásban az ügyészség hatáskörére és illetékességére vonatkozó szabályokon is, miután a katonai ügyészségek 2012. január 1-jén megszűnnek, illetve az egységes ügyészi szervezetbe integrálódnak.A hvg.hu-nak nyilatkozó Baka András szerint az új tervezetből teljesen hiányoznak a fékek, az MSZP szerint pedig a törvényjavaslat egyenesen alktományellenes.
Ma a bíróságokról vitáznak a képviselők
Az igazságszolgáltatást érintő sarkalatos törvényekről folytat ma általános vitát az Országgyűlés.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.